Washington DC-ben jártam - Gondolatok az 2016-os Amerikai Reumatológiai Kongresszus kapcsán
2017.01.11.A kongresszus beláthatatlannak tűnő programja már előzőleg letölthető volt webes felületről alkalmazás formájában. Az előadások mellett a résztvevők saját profiljuk feltöltésével szakmai ismeretségeket és találkozókat szervezhettek, szintén az alkalmazás nyújtotta lehetőség kihasználásával. Az előadások kb. 50%-a külön regisztrációt és regisztrációs díjat igényelt. Ilyenek voltak a hivatalos kongresszust megelőző szekciók, egy-egy témát tematikusan tárgyaló ülések és a professzori konzultációk. A vezetett poszter túrákra is külön kellett regisztrálni, ez esetben azonban külön díj befizetése nem volt szükséges. A kongresszusi regisztrációs díj tehát csak az ACR ülésekre jogosított fel, de ezek is felölelték a reumatológia teljes palettáját. Arányaiban jelenleg is a gyulladásos kórképek vitték a domináns részt, de szó került arthrosisról, légyrészbetegségekről, osteoporosisról is. Kiváló plenáris előadásokat hallhattunk. Külön szekció volt a már tradíciónak számító egyetemek közötti tudás verseny, melynek döntőjét az amerikai footballra hajazva, Knowledge Bowlnak nevezték el, de megversenyeztették a fiatal diplomásokat is, különleges csattanós esetismertetéseikkel. A kongresszus hivatalosan 3 és fél napon át tartott, a kiállítási csarnokot, a gyógyszergyári standokat azonban a 3. nap délutánján már lebontották. Köszönet a gyógyszercégeknek a szponzorált szimpóziumokért, melyeket a kongresszus ideje alatt esténként (vacsorával egybekötve), post-congress időben (ebéddel egybekötve) a kongresszusi palotával egybeépített 6 csillagos szállodában tartottak. Az “Innovációs Terem”-ben fejlesztés alatt levő molekulák, leendő gyógyszerek ismertetése mellett büfé ebéd volt a “jutalom”. A gyógyszercégek közül kiemelkedő szerep jutott az Abbvienak, a Pfizernek és az amerikai Genentechnek.
A tudományos programból kiemelném a krónikus sokízületi gyulladás biológiai terápiáját, a biológiai terápia leépítése körüli vitát, esetleges csípő- ill. térdízületi műtét esetén a fokozott fertőzésveszély miatt a biologikum szüneteltetését, s az alternatívaként szóbajövő szájon át szedhető un. JAK enzim gátlókat. Szó volt a gyógytorna fontosságáról, sokízületi gyulladás esetén a izomszövet gyorsabban fogy, megváltozik a testösszetétel, a zsírszövet aránya nő, főleg a végtagokon. Az izomerő és tömeg fogyása szerzők szerint a duzzadt és nyomásérzékeny ízületek számához, illetve az ízületi károsodáshoz hasonló mértékben járul hozzá a betegség okozta mozgáskorlátozottsághoz. A mozgásterápia, az ellenállással szemben végzett izomerősítés és a fehérjedús diéta a krónikus sokízületi gyulladás terápiájának szerves része.
Új terápiás lehetőséget vet fel az emberrel együttélő baktérium flóra, melynek változása az újabb DNS szintű kutatások szerint az autoimmunitással, “szisztémás” autoimmun betegségekkel, így a sokízületi gyulladással is kapcsolatba hozható. A bélbaktériumok mellett a szájüregi betegségekben kimutatható baktériumok is részt vesznek az RA kialakulásában oly fontos un. citrullinált autoantigének és az ellenük termelődő antitestek képződésében.
Volt szó a kristály okozta ízületi gyulladásokról, a köszvényről és egyéb kalcium kristály okozta betegségekről. Az első köszvényes roham idején a vér húgysavszint megfelelő értéken való gyógyszeres beállítása és fenntartása alapkövetelmény.
A polymyalgia rheumatica elnevezésű megbetegedés az 50 év feletti korosztályra jellemző, típusos mozgásszervi megjelenésű, az egész szervezetet érintő gyulladás. A betegséggel foglalkozó amerikai és európai munkacsoport tagjaként, részt vettem az éves ülésünkön, ahol az újabb kutatási eredményeket beszéltük meg. A betegséggel szoros kapcsolatban van egy szisztémás érgyulladás, mely súlyosabb lefolyású, maradványtünetekkel gyógyulhat. Mindkét betegség ma ismert egyetlen hatásos kezelése a steroid, melynek mellékhatásai - döntően a nagy dózis alkalmazása esetén - ismertek. A steroid dózis mielőbbi csökkentése, helyettesítése céljából gyógyszervizsgálatok vannak folyamatban. Több amerikai és európai centrum vizsgálata alapján úgy tűnik, hogy bizonyos IL 6 gátló biológiai terápia hatékony, steroid nélkül is tartós jóllétet eredményez.
A pre-kongresszusi Összefoglaló Szekcióban ezekről a betegségekről is szó volt. Érdekességként említem a számomra oly emlékezetes előadást, mely a polymyalgia és a szisztémás érgyulladás ismertetését a Washingtont környező Chesapeake öböl hajózó - halászó életének analógiájára építette fel.
Hallhattunk előadásokat, posztereket az e-reumatológia tárgykörében, s figyelemmel kísérhettük az amerikai egészségügy Obamacarenek is nevezett Medicare rendszerének új költségtérítési reformját (MACRA) és az azzal kapcsolatos pozitív, negatív hozzászólásokat.
A kongresszus külön érdekességének számított, hogy az előző héten Amerikában választásokat tartottak. A kongresszuson elhangzott ugyan egy-egy éles megjegyzés, de a szakma remélhetően minden politikai irányzattól független marad.
Természetesen láttuk Washington nevezetességeit is, a Jefferson és a Lincoln emlékművet, Martin Luther Kinget szobrát, a különböző háborús emlékműveket, a Fehérházat, a Kapitóliumot és a George Washingtonnak otthont adó obeliszket - Washington szemét. Jól éreztük magunkat szakmailag és emberileg is.